Írta: Pedro_el_burro 2012. jan. 22. 17:42

A spanyol mag és Mou között egyre nő a távolság. A Barca elleni kupakudarc felszínre hozta a belső nézeteltéréseket, ami összetűzéshez vezetett Mourinho és a csapat egy része között. A Marca szerint Iker és Ramos is érintett. Csapatkapitány és helyettese az edző ellen. Rossz jel a jövőre nézve.
Olyan seb keletkezett a Barcelona ellen megvívott kupakudarc után a Real Madrid öltözőjében, amit ha sürgősen nem kezelnek, végzetes lehet – állítja a Marca.com. A spanyol sportlap internetes kiadása megszellőztette, Mourinho és a csapat spanyol magja egyre távolodik egymástól a mester által alkalmazott kettős mérce és a fokozódó kritikák miatt.
(Mou vs. Ramos)
Történt, hogy Mou magához rendelte a kupa Clásico utáni első edzésen a mérkőzésre nevezett labdarúgókat, hogy együtt elemezzék a találkozó eseményeit. A megbeszélés hamar heves vitává alakult, ahol állítólag a Sergio Ramos vezette „ellenzék” nem harapta el a nyelvét és a kritikát amúgy is nehezen viselő portugál mesterrel szemben kiállt véleménye mellett.
(Mourinho: Miért nekem kell mindent csinálni?)
A médium úgy tudja, Ramos a megbeszélés több pontján szembehelyezkedett a trénerrel, és visszaszólt, amikor nem értett egyet Mou kérésével vagy magyarázatával . A csörte akkor kezdődött, amikor Mou több támogatást kért a csapat tagjaitól a médiával szemben vívott harcában. A mester a spanyolokat külön kiemelte, mivel úgy véli, őket a hazai sajtó jobban támogatja és újságíró barátaik révén könnyebben elfogadja. A vereség utáni sajtótájékoztatón már elhangzott Mou-mondat – „a vereségnek csak egy gazdája/apja van, a győzelemnek meg több” – az öltözőben is megismétlődött, majd a tréner Ramosra nézve így folytatta: „Teljesen magamra hagytatok a vegyes zónában.” Ramos nem hagyta annyiban és visszacsípett: „Nem, míster, ez nincs így. Maga csak azt olvasta, amit a sajtó írt és nem azt, mit mi mondtunk.”
(Tied Puyol, érted, P_U_Y_O_L!)
Mou ekkor még nyelt egyet. Később azonban arról kesergett, hogy a spanyolok sokkal többet törődnek azzal, milyen viszonyban vannak a Barca válogatott labdarúgóival, mint azzal, hogy kiálljanak a sajtó elé portugál csapattársaik védelmében (CR7, Pepe, Carvalho). Erre a monológra egy meg nem nevezett játékostól jött a válasz: „Persze, hiszen maga nem hagy minket beszélni: se nyilatkozni, se sajtótájékoztatót tartani. Maga megharagudott, amikor Iker felhívta Xavit és bocsánatot kért tőle, de mi az, amit Pepe csinált tegnap és látszik a videón?”
A vita Puyol góljának elemzésekor tovább mérgesedett. A felvételeken tökéletesen látszik, hogy Pepe maradt le a Barca kapitányáról, de Mou a találatot Ramos nyakába akarta varrni, akit a pontrúgásoknál előre kijelölt Puyol párjának. Ramos azzal védekezett, hogy a pályán Pepével megbeszélték és párt cseréltek az ominózus szöglet előtt. A tréner természetesen nem fogadta el a magyarázatot.
(Mondd meg Ramosnak, hogy beszélnünk kell!)
„Piqué és Puyol takarásból indultak, így eldöntöttük, hogy cserélünk” – szólt Ramos indoklása. „Na, mi van, most már edzőt is játszol?” – dörgött Mou. „Nem, de egy mérkőzésen néha akadnak olyan szituációk, amikor ki kell cserélni a követőket. Mivel maga még soha nem öltött szerelést, nem tudja, hogy ezek a helyzetek néha igen is előállhatnak” – döfött vissza malíciával Ramos.
(Velem ne szórakozz, Mou!)
A szópárbaj komolyabb szintre csak azért nem jutott el, mert Xabi Alonso békítő szándékkal közbelépett és nyugalomra szólította fel csapattársát. Az öltözőben nincs béke. Bár CR7, Kaká, Özil, Higauín és Benzema csak pislogott a vita során, több játékos is zúgolódott a Barca ellen folyton változó és alapvetően gyáva taktika miatt, illetve páran Mourinho hibájának rótták fel, hogy a sérülésből épp hogy visszatérő Carvalho játékát erőltette a legutóbbi El Clásicón.
Eddig 185 komment érkezett

-
sityu
2012. 01. 22. 21:27
[1]
-
KeepersNightmare
2012. 01. 22. 21:29
[2]
Nem szép dolog hogy ellent mondanak Josénak mert ő jobban tudja. Csak egy valaki van aki nála is jobban tudja: Chuck Norris.
-
kerticsap
2012. 01. 22. 21:30
[3]
Először is tegyük fel hogy minden igaz, amit kétlek.
Mou-nak teljesen igaza van, ha azt mondta tied A, a másiké B, akkor nem cserélsz párt, nincs olyan helyzet ami ezt indokolná főleg nem sima szögletnél ahol még időd is van hogy felálj és kövesd az embert, ez hülyeség.
De ha télleg ilyen nagy a vihar a Realnál én előbb küldeném el ramost meg ikert, bármilyen fájó is, Realnak Mounál jobb edzője nemlesz, ha vele nemtudják legyőzni a barcát akkor senkivel. cáfoljatok meg ha tévedek.ui: am meg real játékosok álljanak már ki egymásért ne a barcásokat hivogassák bocsánat kérésért jézus isten; szép gesztus meg minden, de első a csapat, utána jön az illem
-
bagszi1
2012. 01. 22. 21:32
[4]
javasolnam hogy szerzodtessek le gyorsan Csank mestert. O szokott a hulladek csapatokbol utokepes brigadokat varazsolni.
-
l.skywalker
2012. 01. 22. 21:34
[5]
Nem kacsa ez. Tényleg van egy kis salakanyag a madridi palacsintában. És idén ha nem lesz meg a bajnokság, akkor nyáron mehet vissza Zsozé angliába vagy a portugál kispadra.
-
bagszi1
2012. 01. 22. 21:34
[6]
@kerticsap:
igazad van, zsozenal jobb edzot nem tudnak most szerzodtetni. -
l.skywalker
2012. 01. 22. 21:35
[7]
Nem mellesleg, ha elmegy ünnepelni fogok.
-
Amauri
2012. 01. 22. 21:36
[8]
Persze,hiszi a piszi,ha nem a Realról volna szó még el is hinném,de őket minden kacsával támadják,ez valami tendencia már. Hülemédia.
-
egy fijúúúú
2012. 01. 22. 21:36
[9]
Ha tényleg nem kacsa, Ramos sokat nőtt a szememben. :)
-
profeta80
2012. 01. 22. 21:37
[10]
@kerticsap: Kizárt, hogy Mourinho-t választanák Iker és Ramos helyett. Egy normális szervezet nem reaktívan, hanem proaktívan lép fel, és azt a tényezőt szünteti meg, amelyik a jövőben is problémát okozhat, azaz Mou-t. Abban egyetértek veled, hogy amit az edző mond, az a taktika, azt kell követni, csak a konzekvenciáddal nem tudok azonosulni.
Ettől függetlenül nem vagyok benne biztos, hogy ez az eset megtörtént, bár kizártnak semmiképp sem tartom. -
Amauri
2012. 01. 22. 21:38
[11]
@bagszi1: Szerinted a Real hulladék csapat? Akkor mindenki hulladék a világon csak a színészek nem? Hogy van ez?
-
Toti
2012. 01. 22. 21:38
[12]
Előbb küldenéd el Ikert????
Én Valencia szurkoló vagyok, de Casillas csak tisztelni tudom.
Hatalmas szégyen lenne az a Madridnak, bár Raul után semmin nem lepődnék meg... -
profeta80
2012. 01. 22. 21:40
[13]
hozzáteszem, egyedül Casillast tartom _emberileg_ kiemelkedőnek a Realból, pályán és pályán kívül tanúsított viselkedéséért.
-
bagszi1
2012. 01. 22. 21:44
[14]
@Amauri:
a szineszeket nagyon tisztelem. Szegeny Garas Dezsot is nagyon sajnaltam.
A focira visszaterve: a real elkoltott jatekosokra annyit amennyi Magyarorszag allamadossaga. Leszerzodtettek a vilag egyik legjobb edzojet.
Megsem mennek igazan a dolgok.
Ezek utan mondhatod, hogy milyen bufe kis csapat ez a real, de ezen csak rohogni tudok.
Anno a galaktikus korszakban, na mindegy, nem is jovok ezzel elo.
Szoval ha a csapat tele van "sztarokkal" meg europa meg vilagbajnokokkal, meg van egy jo edzojuk es megsem megy a szeker, akkor ott valami naygon nem stimmel. -
myke7
2012. 01. 22. 21:46
[15]
A Barcelona jobb játékban, egyénileg és főleg mentálisan. Ideje feldogozni.
-
bagszi1
2012. 01. 22. 21:48
[16]
valoszinuleg zsoze hamarosan felhivja a poolt, hogy tenyleg komolyan gondoljak hogy soha nem akarnak bajnoki cimet nyerni a bohocligaban, vagy legalabb is BL-indulo helyen vegezni.
-
okoska
2012. 01. 22. 21:54
[17]
na pont az ilyen hozzáállás miatt kap ki minden Classicon a madrid mint amit fent írtak. elküldeni Ikert, meg Ramost? ez annyira dillettáns dolog, hogy bármley más csapatnál elő sem fordulhatna, de a madridból már kinézném.
az hogy a barcánál a kezdő nagy része saját nevelés és katalán akkor előnyt biztosít számukra amit nehéz pénzkötegekkel ellensúlyozni. ezek mind megdöglenek a sikerért. madridnál ezt talán 4 embernél lehet felfedezni. -
birokcsapata
2012. 01. 22. 21:55
[18]
@bagszi1: a divacsicskák is elköltöttek egy vagyont de arról minden ostoba hallgat,hallgat mert annyi esze van mint egy tojó tyúknak.
-
Hype_HUN
2012. 01. 22. 21:58
[19]
@kerticsap: Megcáfollak: 1-3-9 Mourinho mérlege, ezt valószínűleg sok edző kihozta volna ezzel a kerettel.
-
BeeKay
2012. 01. 22. 21:59
[20]
Így van! Végre el kellene fogadni a reális erőviszonyokat:
Real M < Barcelona < Man Utd -
Muhaha
2012. 01. 22. 22:04
[21]
Tapló kretének már egymást baszogatják, alakul feloszlatás. Ilyen az mikor sok köcsögöt zárnak össze az öltözőben és több a passzív mint az aktív. Nem jut mindenkinek fasz. De majd Pepe a főköcsög és a Real Madrid kirakatembere megoldja ezt is.
-
birokcsapata
2012. 01. 22. 22:04
[22]
@okoska: ezt most úgy mondod,mintha az FC Barcelonára a sajátnevelések pályára küldése lenne a szokványos tematika. Ez most van,soha nem volt.Ha volt is sikerük,azt soha nem a saját nevelésekkel érték el,és 110 év,az 110 év. Hát nekem is fájna ha be kellene látnom hogy a mikulás az egy beöltözött pojáca és nem Finnországból jött.
-
BeeKay
2012. 01. 22. 22:05
[23]
@okoska: nem egészen. Ferguson is picsánrúgta az ellene vagánykodókat Stamtól kezdve, Nistelrooyon át a saját nevelés és otthon magának a Jóistennek gondolt Beckhamig. Aztán mégis végigverte a világot nélkülük is.
Nem lehet visszaszólni a mesternek, mégha a békaügetést is kér 90 percig és mégha spanyol vagyok és sok pénzem van, hogy pofázzak...sem
Én is kitakarítanám, aki ellentmond, így mentálisan soha nem lehet erős egy csapat.Ferguson alatt ezért van mindig világverő, klasszis csapat közepes vagy gyengébb szintű játékosokból...
-
a_fater
2012. 01. 22. 22:05
[24]
Ezért volt tétje annak a kupameccsnek. Igazából nem az számít, ki nyer a Copa del Rey-t, de egy El Clásico elbukása mindig negatívan hat a morálra. A Real előnye ugyanúgy 5 pont a bajnokságban, mint előtte, de lelkileg megrogyhatnak. Ebben a pillanatban 1-1-re állnak a Bilbao ellen.
-
a_fater
2012. 01. 22. 22:07
[25]
Említettem már, hogy gyönyörű a blogdizájn? :)
-
bagszi1
2012. 01. 22. 22:09
[26]
@birokcsapata:
gondolom a divatcsicskak alatt a barcara gondolsz.
Szemely szerint en nem vagyok barca drukker, ha valami ilyesmi hatso gondolatod lenne.
Viszont nem olvastam olyat az utobbi idoben, hogy a barcanal gondok lennenek, meg mintha a szekeruk is gordulne rendesen.
Szoval ha real drukker vagy, akkor ne a barcat kritizald ha gond van a csapatoddal. -
birokcsapata
2012. 01. 22. 22:10
[27]
@Muhaha: napiszaron hányszor voltál ezzel az IQ-val? Ha a Realosok ilyenek,akkor mások milyenek? Pl a mindenki álma Busquets? Vagy a köpő-könyökölő-nézőrúgó dopping kisérleti nyúl Messi?
marha,te is túl buta vagy,más bajod nincsen,hagytak regisztrálni és itt éled ki a gyűlöleted.Sokan vagytok,sokan vagytok a múlt betegjei,amikor még egy nyalóka sem esett le 100 év alatt,most meg igen és úgy mutatjátok mintha ez lenne a normális,holott ez egy csoda,egy soha nem látott és egyszer előforduló valami. -
bagszi1
2012. 01. 22. 22:11
[28]
@BeeKay:
ha jol ertelek akkor ez a vilagvero csapat most eppen EL-t szeretne nyerni? -
birokcsapata
2012. 01. 22. 22:12
[29]
@bagszi1: Nem olvastad? Én igen,Ibra,Bojan,Touré. Majd tájékozódj,ezek mind elmondták mekkora kétszínű hazug kis világ az.
-
bagszi1
2012. 01. 22. 22:13
[30]
@BeeKay:
"Igy van! Végre el kellene fogadni a reális erőviszonyokat:
Real M < Barcelona < Man Utd"
Muhaha! :-)))))))))))))))))))))))))))))))))))) -
Bembi0404
2012. 01. 22. 22:13
[31]
kevés a Real. ez van.
Zsozé ezt nem tudja elfogadni, és olyan eszközökhöz nyúl, ami már nemcsak a világnak, de a jobbérzésű spanyoloknak is sok. nagyon sok.
-
bagszi1
2012. 01. 22. 22:14
[32]
@birokcsapata:
es hol vannak most az altalad emlitett, egyebkent kivalo jatekosok? Es hol van a barca? -
Bembi0404
2012. 01. 22. 22:15
[33]
@birokcsapata: 3 játékos mondja, akiknek nem volt elég a kiosztott játékperc, vagy nem akarták elfogadni azokat a szabályokat, amelyek miatt tart ott a Barca, ahol tart.
meg lehet nézni, hogy vannak ők most. talán még Tourénak van esélye nki kupagyőzelemre, a másik kettő csak álmodhat róla.
-
profeta80
2012. 01. 22. 22:16
[34]
@birokcsapata: ugyanazt a hangnemet használod mint az, akit butának nevezel. próbálj felülemelkedni más hülyeségén. Az ilyen muhaha szintű gyökerek miatt tartják arcosnak és beképzeltnek a Barca szurkolókat. Ha vége lesz a sikeres időszaknak (1-2 év) akkor úgyis eltűnnek, addig próbáld figyelmen kívül hagyni.
-
profeta80
2012. 01. 22. 22:17
[35]
@Bembi0404: Eto'o már a nyugdíjazását várja, de Ibra még odaérhet egyszer.
-
hfeszoj
2012. 01. 22. 22:24
[36]
@Hype_HUN: Ha annyira okos lennél, mint amennyire kurva okosnak érzed magad..., akkor előbb gondolkodnál, aztán beszélnél. Mou 9 meccset játszott a barca ellen a madriddal, tovább nem folytatom, reménykedek benne hogy érted, bár...
-
KeepersNightmare
2012. 01. 22. 22:28
[37]
@birokcsapata: itt arról van szó hogy csapaton belül milyen atrocitások vannak, lehet a Real akár a szeretet misszionáriusai jótékony szervezet is ha közben ölik egymást. És arról hogy a Barcánál éppen azért jobbak mentálisan MOST, és tudták eddig annyiszor legyőzni ezt az amúgy nagyon erős Realt mert sok a hazai játékos hazai edző és nem az van hogy 1-2 spanyol a többi portugál akik talán klikkesednek vagy kivételez velük a Puto Jefe (talán) de te már megint az ezerszer elsütött vaktöltényeid puffogtatod. A másik h miért is ne mondhatná el valaki ha nem ért egyet azzal, hogy másokkal kivételeznek? Nem fogja tartani a hátát, ez természetes..
-
Hype_HUN
2012. 01. 22. 22:32
[38]
@hfeszoj: Neked meg mi fáj?
-
Devss
2012. 01. 22. 22:32
[39]
mocskos barcaaaa ! xD úgyse nyernek idén szart se, azzal meg kitörölhetik a seggüket, hogy a Realt el tudják verni, de őket se azért mert jobbak lennének, csupán a mentális gátjukat nem képesek leküzdeni a Madrid játékosai... ettől függetlenül is meglesz idén a bajnokság és a Bl is, úgyhogy a szánalmas faszfej katalán-magyarok elbujhatnak majd :D
Hala Madrid!
-
Sanadu
2012. 01. 22. 22:33
[40]
Na ezért nem szeretném,hogy José a United-hez jöjjön. Fergusson néha rigolyás és hirtelen haragú de konzekvensen és toleráns szigorúsággal tart rendet.Ő viszont arroganciával próbálja ugyan ezt. Meg merném kockáztatni, hogy némi Isten kpmlexusa van.
-
BeeKay
2012. 01. 22. 22:33
[41]
@bagszi1: Igen jól érted. Meg persze mellékesen a világ legvagányabb bajnokságát. Neeem, neeem itt nem a Malaga a legnehezebb ellenfél... az egy másik
-
profeta80
2012. 01. 22. 22:35
[42]
@Devss: Te egy igazi troll vagy :)
-
amaurote
2012. 01. 22. 22:46
[43]
Külsősként beleugatnék és hozzá kell tennem, hogy nem kedvelem a portugált.
Nos, szerintem az egy téves állítás, hogy a Realnak ragaszkodnia kell Mourinho-hoz, mert csak csak vele tudják legyőzni a Barcelonát. Ez azért téves, mert a tények egyszerűen azt mutatják, hogy Mourinho nem tudja megverni Guardiolát, kapott rá sokszor esélyt, egyszer sikerült - mármint Real edzőként. Persze előbb-utóbb a nagy számok törvénye miatt megint el fogja kapni, de ez még nem változtat a valóságon. S innentől kezdve szerintem a Real-nak mint intézménynek sokkal inkább arra kellene figyelnie, hogy megőrizze a klub legendás hírnevét. Egy hatvannyolcadik BL cím szerintem nem ér annyit, hogy a Mourinho-hoz hasonló alakok bemocskolják a 70 éve őrzött identitást.
-
birokcsapata
2012. 01. 22. 22:50
[44]
Vezet a Real, hányan mennek hányni a wc-be ilyenkor? A sok baromarcú.
-
birokcsapata
2012. 01. 22. 22:55
[45]
Ott van fasszopók,menjetek hányni.
-
BeeKay
2012. 01. 22. 22:57
[46]
@amaurote: AHA és akkor vajon mit csináljanak? Rúgják ki és ültessenek a helyére 15345 másikat, aki ugyanolyan (szerintem mégjobban) esélytelen lenne?!
Úgy valószínűleg meg tudnák őrizni az intézmény hírnevét... -
bagszi1
2012. 01. 22. 22:57
[47]
@BeeKay:
a szinten EL-re hajto szitire gondolsz?
Muhaha! :-)))))))))))))))))))))))))))))) -
bagszi1
2012. 01. 22. 22:58
[48]
ha jol ertem akkor a real 11-es berletet vett a szezon elejen?
-
BeeKay
2012. 01. 22. 23:01
[49]
@bagszi1: nekem te ne muhaházz hungarobarcelona.
Csak nehogy jövőre legyalázzon egy PSG, Anzhi, Malaga vagy Manchester City, mert a muhaha az lesz.Az óvódás bajnokságotok(??) szintjét leginkább az írja körül, hogy a sport tv sugározza a skót, hollan, championship, spanyol másodosztály bajnokságokkal együtt. Ez a cink, meg az, hogy a granadának anyám többet vágna, mint a Messitek!
-
bagszi1
2012. 01. 22. 23:02
[50]
@BeeKay:
bohocliga-fan, irtam mar hogy nem vagyok barca drukker (real sem). -
amaurote
2012. 01. 22. 23:05
[51]
@BeeKay: Ha idén sem nyernek semmit akkor igen rúgják ki, ezt a szintet (ismétlem, ha idén sem nyernek semmit) Pellegrini és társai is hozzák, csak közben nem testesíti meg a Real mindazt ami a sportban undorító.
-
scroti
2012. 01. 22. 23:12
[52]
szerintem murinyó a barca embere... szeretünk mester!
-
PARANOID0
2012. 01. 22. 23:17
[53]
@bagszi1: Kedves bagszi ibra elment rögtön olasz bajnoki címnek örülhetett! Touré most fog nyeri egy angol bajnokságot ! Bojan meg nem olyan szintű játékos mint az előző kettő!!De ezt nem csak neked mondom hanem az összes elfogultan író barcásnak!
Én madridi drukker vagyok és lehet hogy 4év ti vagytok a legjobbak (barcelona) volt már más csapatnak is ilyen szériája !Elismerem hogy saját nevelésű játékosokkal építik fel a csapatott mert egyszerűen kiváló az utánpótlás nevelésük ! Nem fog már sokáig tartani ez a barcelona!!
HALA MADRID -
bagszi1
2012. 01. 22. 23:21
[54]
@PARANOID0:
te tenyleg paranoid vagy. Csak ebben a threadben leirtam legalabb 2-szer hogy nem vagyok barca drukker.
Ibra nagy kedvencem, de tudta hogy a Milannal nem fog nagy sikereket elerni. A tavalyi Serie A elegge langyos lett az inter kiesesevel a bajnoki cimert. BL? Ne viccelj.
Toure es Bojan nem azert ment el, mert nem illeszkedett a barcaba. -
KeepersNightmare
2012. 01. 22. 23:21
[55]
Az igaz hogy José a legjobb a piacon, de szerintem éppen az hogy nem tud átlépni bizonyos dolgokon a fő oka hogy úgy játszik a Real a Barca ellen ahogy. Egy Granadát megcsapni tényleg nem nagy dolog de éppen ezért menne más edzővel is szerintem. Oké, az igaz hogy a Lyon ellen nem sikerült Pellegrinivel de ki tudja mi lett volna a második évre? De most ne is Pellegrinivel példálózzunk mert nála akadhatnak jobbak, akik talán nem Josék de jók, és nem állna fel velük ez a gát vagy nem tudom mi, ami miatt mostanában felsülnek a Barca ellen. Talán éppen arról van szó tényleg, vagy valami hasonlóról amit itt is írnak. Talán egy Bosque nem a nagy José de nála mindig stimmelt valami, küzdöttek egymásért a játékosok, most meg feszkóznak itt egyfolytában. Rögeszmés dolgok hogy védekezzünk, legyen 6 védő, vagy 7-2-1, Cr-se érzi jól magát, szorít a tanga nemtom... És úgy se ér semmit az egész. Pedig nem rossz játékosok alkotják a Realt, sőt...
-
Devss
2012. 01. 22. 23:28
[56]
boci boci tarka szopik már a barca :D megint 5 pont a különbség... :D szegény barcások ilyenkor tuti sírnak, mikor azt hitték 0-1-nél hogy van esély a felzárkózásra :D
Hala Madrid! :D
-
Reiko
2012. 01. 22. 23:34
[57]
Fellehet lázadni Mou ellen, aztán majd szépen lelép, aztán jöhet vissza Pellegrini, kilehet esni a 16 között a BL-ben a Lyon ellen, vagy visszajön Juande Ramos, aztán lelehet szopni otthon 6-2-re az El Clasicón, és egyéb nyalánkságok.
-
Keltafan
2012. 01. 22. 23:39
[58]
@Devss: 2 tizi + piros = a karatésok gáláznak...
És most is volt szép utánrúgás --> gondolom Diarra már készül a Nou Camp-beli visszavágóra... Ezek után JM helyében nem hagynám ki semmi pénzért...
-
tyupek
2012. 01. 22. 23:45
[59]
Pellegrini szép focit játszat. Egy évet kapott, de én megnéztem volna a másodikat is. Azért ne feledd, elődöntőt játszott a villareallal!
-
jmisi01
2012. 01. 22. 23:57
[60]
@BeeKay: "Real M < Barcelona < Man Utd"
Szép kis egyenlet,de több ponton hiba csúszott bele...
Mint Madrid drukker most a Barcát tartom a világ legjobb csapatának, hiába nyerünk bajnokságot!!!
Utána mi jövünk, de... a Man. City, az AC Milan és a Bayern München kimaradt a sorból! Jelenleg ezek a csapatok jobbak,mint a United!!!!!Más... A real sehogy nem jár jól, ha ez igaz!!!
José jó edző, sőt... Casillas ikon, Ramos védelmi poszton bárhol bevethető. Akármelyiket küldenék is el... csak veszít a csapat! Jobb edző nincs- ha van biztos nem teszi Madridba a székhelyét-, Casillas jelenleg a világ legjobb kapusa-pótolhatatlan-és Ramos meg... kit vennének már megint a helyére?!
Ismervén José munkásságát, ha ez igaz volna, akkor ma nem játszott volna Ramos, demintha végig pályán lett volna!!!A Marca-nak kellett egy kacsa, amit bedobhattak, hogy hétvégén is profitot termeljenek :P
-
Fantantonio
2012. 01. 23. 0:10
[61]
@kerticsap: hat sokkal elobb kuldenem el a Muringyot mint Casillast vagy Ramost akik mar evek ota szolgaljak a csapatot a legmagasabb szinvonalon . es miert baj ha nem akarnak gyava taktikakkal kiallni a Barca ellen ? vagy miert baj ha elnezest kert Xavitol akivel egyutt lettek Vilag es Europa bajnokok nyilvan szebb kozos emlekei vannak vele mint
Lassana Diarraval vagy CR- el ... vagy akar Mourinhoval jezusom de elvetemult meglatasaid vannak . -
eldiablo99
2012. 01. 23. 0:26
[62]
Devss: Na azért tartjál gyökérnek a madrid szurkolokat mert az ilyenek mint te felszolaltok!!! A saját fajtád is szégyel te analfabéta!
-
bzs71
2012. 01. 23. 0:39
[63]
Nem keretet kell epiteni Uraim, hanem csapatot......CSAPATOT. Minden csapat sportban szem elott kell ezt tartani, es derek Jose baratunk ezt elcseszte. Foloslegesen koltott penzt olyan jatekosokra akik az o kedvencei, de vagy nem kepesek felnoni MINDEN feladathoz vagy sok huho volt semmiert. Lasd, Sahin,Carvalho. Kaka is teljesen feleslegesse valt, lenyegtelen, hogy mit nyilatkoznak Madridban. Az elmult 18 honap leforgasa alatt a Barcelona ellen egy meccs kivetelevel jo taktikat es annak megfelelo kezdot kuldott a palyara. Dzsoze kartars keretenek itt van egy komoly hianyossaga,ezt sajnos kevesen latjak..........
-
Devss
2012. 01. 23. 0:54
[64]
a barca kullog a Madrid mögött a bajnokságban :D sztem nem kell ezt ragozni...
Mellesleg az hogy egy meccsen a barca nagy mákkal le tudta győzni a bajnokságban a Madridot semmit nem jelent, mert akkor talán a Getafe is jobb a barcánál mert megverték? xD Valencia, Bilbao, Sevilla, Espanyol és a Real Sociedad pedig X-eltek velük, őket meg a Madrid simán elverte :D következtetés? a Real sokkal jobb mint a barca :D
ja és év végén majd Guardiola fog távozni xD
sírni fog az összes nyomoronc homár barcás.
lenne még 1 kérdésem, hogy lehet ilyen szar buzi csapatnak szurkolni egyáltalán mint a barca?xDDD aki focizott vha, vagy szereti nézni, az nem szurkol egy ilyen csaló színészkedő meleg bandának :D csak a buznyákok.
mocskos barcaaaaa ! piros-kék zokni jön a barca szopni ;DHala Madrid! :D
-
Don Andrés
2012. 01. 23. 0:59
[65]
Nem gyakran veszem védelmembe a Real játékosait, mivel 12 éve a Barca és az Inter a két kedvenc csapatom... Viszont amennyire szét vannak csúszva a blancok az el clásicokon, azt már tényleg rossz nézni...
Egyrészt Mourinho szerintem a csapataiban mindig is egy betonbiztos védekezésre épülő, abból egy gyors támadás építésre alapozó taktikát igyekezett létrehozni! Ezt megtette az Internél is, ahol mind a játékoskeret összetétele, és mind az olasz futball hagyományai ehhez jól idomultak!
Ezt a stílust a La Liga legtöbb csapata ellen nem erőlteti annyira szélsőségesen Mou, mint a Barca ellen! A klasszikusokon viszont igen, mert ez egyszer az Interrel bámulatosan működött!!
Viszont az az érzésem nekem is, hogy a realosok zsigerből rühellik ezt a stílust, másrészt már nyilván unják is a folyamatos kudarcokat is ezeken a meccseken... Még plusszban the special one jól beléjük is rakja az ideget meccs előtt, és bumm, így lett a sok el clasico á la putamadre, ami jellemezte az elmúlt évek rangadóit! Szerintem ezektől együttesen szoktak a blancok bedurvulni, és itt nem Pepére gondolok, mert ő előtte is degenerált volt... Ez némileg magyarázatod ad a durvaságokra, de mentséget persze semmiképpen...
Mourinho nagyon nagy edző, örömet okozott a milánói munkássága! De most valamit elbxxszhatott! Mert okés, hogy elviekben működőképes az elgondolása a Barca ellen, de ha nem a játékosainak a habitusára van szabva, akkor mindjárt nem olyan hatékony...
Hogy igazam van-e, az majd kiderül a szezon végén... Remélem idén visszaküldjük Angliába, úgyis az a vágya! :P
Visca el Barca! Forza Inter! -
_Kintaro_
2012. 01. 23. 1:01
[66]
ennek a Devss gyereknek tuti testvérek voltak a szülei!
-
Don Andrés
2012. 01. 23. 1:04
[67]
@_Kintaro_: Osztom a véleményedet, és szerintem édestesók bivalygecivel... :)
-
_Kintaro_
2012. 01. 23. 1:06
[68]
@Don Andrés: vagy egyik a másik faterja :-)
-
Devss
2012. 01. 23. 1:07
[69]
@_Kintaro_: neked meg homárok xD más magyarázatot nem találok miért születtél buzinak :D szegény gyermek :) jó látni amúgy, hogy ennyire a pici lelkükre veszik a katalán identitású magyarok ha szidalmazzák a kis féltett melegeiket :D
Barca mezére amúgy azt is rá kéne írni, és az UEFA-val karöltve hírdetni, hogy No Guy :D a Rasszizmus mellett, tuti nagy sikert aratna xDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD mu ha haaaaaaaaaaa :D -
_Kintaro_
2012. 01. 23. 1:10
[70]
@Devss: ha már villogni próbálsz te kretén, helyesen próbálkozz... no guy..... nem baj agyas, folyamatosan ezen a témán pörögsz, kis látens búza vagy
-
Devss
2012. 01. 23. 1:12
[71]
jaj szegényke, ugye sírni nem fogsz?:D adjak zsepit? xD nem gondoltam hogy ilyen törékeny a piciny lelkivilágod :D te kis búzavirágszál xDDD
Lesszi neked csóválja a farkát nézd csak :D cuppanj már rá xD
-
Conqvistador
2012. 01. 23. 1:13
[72]
Devss te mekkora tuskó vagy.
Pont illesz a Reál Madrid arculatába. -
_Kintaro_
2012. 01. 23. 1:14
[73]
@Devss: mondom én, hogy az elfojtott homo vágyaidat vetíted ide ki. Annyit pörögsz ezen a témán, hogy már kilóg a lóláb.
-
Devss
2012. 01. 23. 1:18
[74]
csak utálom a buzikat :) az meg nyílt titok hogy Sanchezt is, miként avatták be a társai... :D Xavi és Dani Alves vártak rá a zuhanyzóban... xDDD nem is merte leejteni a szappant :DDDDDDDDDDDDDD Kintaro amúgy miért szégyenkezel, hogy buziknak szurkolsz? tán erre nem vagy büszke?:) vagy ilyen tudatlan ostoba fajankó vagy, hogy még ezzel sem vagy tisztában? xD
-
Don Andrés
2012. 01. 23. 1:19
[75]
@Conqvistador: Az a baj, hogy nincs igazad... Épp múltkor dicsértem meg a realosok blogját, többségében értelmes emberek írnak oda, akik elismerik a Barcelonát! Nyugodj meg, hogy ezt a kis csicskát a saját fajtája is kidobja... Elanyátlanodott nyomoronc kis troll... Több szót nem is érdemel a gyerek...
-
_Kintaro_
2012. 01. 23. 1:20
[76]
@Devss: gondolom akkor a tükörben is mindig szembeköpöd magad :-) Hidd el egy coming out könnyítene a lelkeden, nem kéne anyuék előtt titkolózni
-
Devss
2012. 01. 23. 1:22
[77]
@Don Andrés: mu ha haaaaaa :D azért foglalkoztok az "ilyenekkel" mert olyan hűde kibaszott okosnak tartjátok magatokat :D ha olyan értelmesnek tartjátok magatokat, akkor nem visszaböfögtek mindenféle ostobaságot, hanem kussolnátok xD ennyit erről te balfasz :D mellesleg a Realosok blogját te mi fasznak olvasgatod?:D néha jó nem melegek közt lenni vagy mi?:D faszcincáló barcások :D simi-simi a buksitokra xD
-
_Kintaro_
2012. 01. 23. 1:23
[78]
mondom én, kilóg a lóláb...simi simi....pffff
-
Devss
2012. 01. 23. 1:24
[79]
@_Kintaro_: cirógatnám gereblyével a pofikádat ;D te agyrokkant nyominger :D
-
_Kintaro_
2012. 01. 23. 1:25
[80]
@Devss: persze-persze te nethuszár :-)
-
Devss
2012. 01. 23. 1:27
[81]
@_Kintaro_: mit mosolyogsz?:D tetszem neked mi? xD te kis buzi :D hogy halnál éhen ;D
-
_Kintaro_
2012. 01. 23. 1:28
[82]
@Devss: megmosolyogtató az együgyűséged, meg a keménykedés egy billentyűzet mögül :-) ÉS el kel keserítselek, nem pálya nekem a magadfajta homokbánya. A csajokat szeretem
-
Don Andrés
2012. 01. 23. 1:29
[83]
@Devss: Abban igazad van, hogy a hozzád hasonló gyökerekkel többnyire nem szoktam foglalkozni... Néha szemet szúr egy-két teféle látens búza, akinek jó visszaszólni, mert vicces, ahogy kivetítik ránk a saját hajlamaikat...
Real blogot pedig azért nézek, mert vannak a Real szurkolók között olyanok akiknek az IQ szintje nem egyenlő a tieddel, ami a kommented mellett virító 78-as!
Na húzz innen, kisköcsög! -
Conqvistador
2012. 01. 23. 1:30
[84]
Don Andrés!
Igaz e vagy sem a látszat mást mutat.
Magával a Reál Madrid intézményével nincs bajom.
De némely szurkolójuk elég furcsán és a klub hagyományaihoz méltatlan módon reagál és egyre többen vannak.
Amúgy se Mourinho-t se Pepét nem szeretem Ők testesítik meg az Arrogáns Reált az utóbbi években. CR7 még határeset.
Sajnos az ilyen alakok züllesztik le a klubokat és hozzák be a deviáns szurkolókat.
Ha nekik ez jó ám legyen... -
Devss
2012. 01. 23. 1:31
[85]
ellentmondás, aki a csajokat szereti az nem szurkol egy melegtársulatnak xD azaz a barcának :D buktad xD
Amúgy meg, ha ez neked keménykedés, és nem látod mi a valódi célom ritka ostoba és naív vagy :D pontosan ez volt a szándékom, hogy a magadfajta idióta barmokat felbosszantsam xDDDD sikerült , ójeee :D na helyedre pincsi! xD -
_Kintaro_
2012. 01. 23. 1:33
[86]
@Devss: bosszantani? Inkább mosolyogtat az egyszerűséged :-) Kicsi huszár
-
Devss
2012. 01. 23. 1:34
[87]
@_Kintaro_: én rajtatok szórakozom kurva jól :D hogy a picsbe lehetnek ilyen gyökerek xD óriási :D
-
_Kintaro_
2012. 01. 23. 1:34
[88]
@Devss: toljad csak, agyas :-)
-
Devss
2012. 01. 23. 1:38
[89]
@Don Andrés: neked az az értelmes aki a barcát tartja jobbnak xD szánalmas vagy bazdki :D
lényegtelen a stílus, csupán a barcát ajnározza bárki is legyen az és bármilyen formában :D szal tégy egy szívességet és húzd le magadat a klotyón, té há iksz ;D -
Don Andrés
2012. 01. 23. 1:39
[90]
@Conqvistador: Ez így van! Ha megfigyeled, minden csapatnak megvannak normális drukkerei, és a trolljai is...
Nekünk is vannak trolljaink, akiket legszívesebben én tagadnék le... Egy sikeres csapatnak hamar lesznek szurkolói és divat-ellendrukkerei is, mint a mellékelt ábra is mutatja! -
Devss
2012. 01. 23. 1:45
[91]
divat-ellendrukker?xD új fogalom?:D azta beszarás xD aki igazi Madridista, az mindigis utálta gyűlölte a barcát... egyáltalán aki vmilyen csapatnak nemcsak divatból szurkol, hanem minden meccsüket megnézi, és ismer róluk szinte mindent, az nem tud elfogulatlan maradni az ősi riválissal szemben, és nem fog tudni szépen róluk nyilatkozni soha a büdös életben :D
szal ebből is látszik, hogy te se vagy igazi barcás :D attól hogy értelmesnek tartod magadat, nem kell a gyűlölt csapattal szépen viselkedni :D sőt. de bírom az ilyen kis mimóza lelkületű barcás kislányos beszólásokat :DDD majd a végén azt várnák el, hogy egy El Classico baráti pacsizgatás legyen xD anyám borogass :D -
Devss
2012. 01. 23. 1:49
[92]
mellesleg azt már elfelejti minden "értelmes" katalán, hogy mikor Luis Figo elment tőlük a Realba akkor mindig kifütyülték,megdobálták, malacfejjel is egy alkalommal xD és ők beszélnek itt illemről meg mindenféle etikus és sportszerű viselkedésről, kész röhej :D
-
Don Andrés
2012. 01. 23. 1:52
[93]
@Devss: Figyelj, Okoska! Ma mégegyszer visszatévedtem az oldalra. Azt hiszem, ez lesz az utolsó üzenet, amit írok neked, csak hogy tanulj egy kis szövegértést! Mit írtam: "Épp múltkor dicsértem meg a realosok blogját, többségében értelmes emberek írnak oda, akik elismerik a Barcelonát!"
Az, hogy melyik csapat a jobb a szezon végén derül ki. Az, hogy "elismerik", nem jelenti azt, hogy jobbnak tartják! A szókincsed szegényes, főként a buzira korlátozódik, ami sokat árul el rólad! Az is bebizonyosodott, hogy nem érted az összetett mondatokat! Ezek után tényleg kár volt veled leállni beszélgetni, ebben teljesen egyetértünk!Szerintem hagyjátok ezt a kis csírát!
Üdv Barcások!
-
Devss
2012. 01. 23. 1:59
[94]
@Don Andrés: mu ha haaaaaa :D a vége tetszett, mert mégiscsak magyarázkodsz nekem, pedig azt állítod nem értek meg belőle semmit se :( xD akkor kinek magyarázol?:D a többi pincsinek nyaldosol?:D vagy minek rinyálsz?:D
Egyébként elárulok egy számodra biztos titok értékű információt... xD az, hogy melyik csapat a jobb nem a szezon végén derül ki, már réges rég kiderült :DDD bazdmeg mindigis a Real Madrid lesz a világ legjobb klubja, törődjetek bele nyomoronc barcások :D
na pusztuljatok xD sajna nem lehet kiirtani az ilyen gyökér barcásokat, visszanőnek mint a parlagfű , pfeeej xD -
_Kintaro_
2012. 01. 23. 2:04
[95]
@Devss: persze-persze :-)
-
aco
2012. 01. 23. 2:04
[96]
Hadd kérdezzem már meg, ha már ennyire szidod a barcát,hogy a madridi közönség mikor lát focit egy évben? mikor a barca ott játszik...3éve nem bírjátok elverni,csak aláz titeket...Értelmetlen hentes játékotok van,mert nem tudjátok hol a labda...Szánalmas bagázs,Veled az élen, mert nem elég hogy egy ostoba hülye vagy, még degenerált is,mert magadat szórakoztatod itt,mert más nem kiváncsi rád...
-
thomasz84
2012. 01. 23. 2:30
[97]
Pontosan az ilyen felfogás miatt nem tud kezdeni semmit a Real a Barcával, mint a Devss barátunké... Mou pontosan ilyen. Legyen meg az ellenséges rivalizálás, de nem a gyűlölet. A szurkolók körében ezt nem lehet megvalósítani, mert mindig lesznek ilyenek, mint Te, ilyen pökhendi, nagyképű faszkalapok :) De a csapatoknak példát kellene mutatni. Edzőstül, mindenestül. Nem szétrúgni a másikat szándékosan, meg a kezére taposni, meg belenyúlni a másik szemébe.... Ugye? És amíg Mou az ilyen játékosok mellett (Pepe...) kiáll és még a többi játékost erre buzdítja, addig nincs miről beszélni... a morálról mindent elmond. a játékra kellene figyelni, nem a gyűlöletre buzikám!
Sajnálom a Reál normális tagjait (Iker, Káká...)
Barcelona!!!!!!!!!!!! -
profeta80
2012. 01. 23. 3:19
[98]
@Devss: Nincs rá szó, hogy mekkora degenerált kretén vagy! Ócska sz.rházi gyökér... bármennyire is nem szeretem a Madridot, nálad ezerszer különb szurkolókat érdemel.
-
Bon-_Dia
2012. 01. 23. 5:44
[99]
@birokcsapata: Te csak lazan takarodj el errol a blogrol szemetlada bunko!!De csak azert usztad meg ennyivel,mert nem mer az ember csunyabbat irni.:)
-
Bon_Dia
2012. 01. 23. 6:05
[100]
@Devss: mekkora egy gyoker vagy,te ur isten...hogy lehetsz ekkora bunko paraszt?honnan az anyadb.l jottel szemetlada?
-
Pedro_el_burro
2012. 01. 23. 7:27
[101]
DEVSS! Ez sajnos borzalma, amit művelsz! Ha nem vagy hajlandó értelmes vitára, akkor nem adsz más utat, mint azt, hogy következetesen kitöröljük a La Liga Locán tett hozzászólásaidat - ez az utolsó felszólítás! Itt erre nincs szükség! Mindenkinek a gondolatára számítunk, de aki csak szart keverni látogat ide, azt nem látjuk szívesen. Nem szoktunk ilyen eszközhöz nyúlni, de nem ez az első ilyen troll-támadás. Teljesen felesleges!
-
feridarazs
2012. 01. 23. 7:46
[102]
Nos, ha igaz a hír, ha nem, nem ezen múlik a Barca fölény. A madridi védelem a Barca esetén egyenlő a nullával. Sajnos. A Marid nem egy BEK döntőt játszó Inter, ahol egy Eto is hajlandó volt zokszó nélkül bal hátvédet játszani ha kellett!!
De a bajnokság szerintem meg lesz . -
aronba
2012. 01. 23. 8:09
[103]
Azért nem tudom miért kell minden útszéli kacsát átvenni a Marcaból, ha a spanyolok, azt írnák, hogy Mourinho az eszkimókkal napozott, akkor azt is le kellene valakinek fordítania, másik 500-nak meg készpénznek vennie? A tegnapi meccs is mutatta kutya baja a csapatnak, csak a Barca erős még hozzájuk képest, ettől függetlenül a világ csapatainak 90%-t simán 9%-t nehezen de megverik...
-
istván
2012. 01. 23. 8:13
[104]
Lehet, hogy én madridiak által manipulált hírforrásokat olvasok, de úgy tudom, hogy félidoben a Real 5 ponttal vezeti a bajnokságot a Barca elott, nyolccal tobb gólt szerezve. Ez az elony nem sok, de messze nem kevés, simán lehet bajnok a Madrid. Tehát felvetodik a kérdés : ha bajnok lesz a Real, akkor a Barcelona a gyengébb csapat ? Nem az El Clássico gyozelmekért adják a bajnoki címet, ráadásul a Barca most egyenlített az osszesített meccsek számát tekintve . Akkor mi lesz, ha idén az egyetlen katalán trófea a kupa lesz - amire komoly esély van - , mint tavaly a Madridnál, ugyanolyan " értéktelen " lesz kedves szaktársak ?
-
ztóth1
2012. 01. 23. 8:32
[105]
A belső feszültség igaz, hiszen a mérkőzés előtt is erről beszéltek Mou meg a játékosok. Sok feszültség volt már csapatokon belül ami vagy kikerült, vagy nem Pl. 74-es Vb-n NSZK és mégis győztek! Úgyhogy az vezethet széteséshez is és a problémák tisztázásához is.
Mint látható a Madrid feltudott állni 0:1-ről, tehát szétesés nincs.
Az biztos, hogy a Barca a jobb csapat, amikor odateszi magát, de a bajnokságban sokszor nem sikerült ez. Mi az oka: jobbak az egyéni képességek a Barcában, kialakult stílus és rendszer.
A bajnokságot viszont a leginkább egyenletes teljesítményt nyújtó csapat nyeri. Ebben a Madrid jelenleg még jobban áll, de ez még változhat. -
ztoth1
2012. 01. 23. 8:42
[106]
@istván: igen, magasan a legkevesebbet érő cím!
Értéke közelít a 0-hoz! Azért ha figyelembe vesszük, hogy lesz még egy mérkőzés Barcelonában az az 5pont ledolgozható. Csak a Barcán múlik lesz-e elég motiváció, ami ennyi siker után azért szokott fogyni.
A válasz már megvan. Több területe van a kérdésnek, de az biztos, hogy amikor az egymás elleni eredmények ennyire elmennek 1 csapat irányába, akkor az a jobb! A kis csapatok ellen (a két csapaton kívüliek) pedig eddig jobb a Real. Nem véletlen, hogy Mou a bajnokságot favorizálja, hiszen itt fordulhat elő, hogy nem a legjobb nyeri azt, hanem a leginkább kiegyensúlyozott. -
kerticsap
2012. 01. 23. 8:44
[107]
Idióta Real meg Barca drukkerek, adja az ég hogy essen ki BL-ből mind a 2 azt majd magukba néznek hogy " hoppá, most akkor miafaszvan, nem is mi vagyunk a legjobbak???"
Szánalom ami itt megy.Csak ismételni tudom magam, ha télleg baj van a spanyolokkal el kell küldeni őket a faszomba, lehet ő 20 éve a klubbnál, ha nem hajlandó a csapattal együtt működni, akkor pápá. Ez körülbelül a Rómán kívül minden csapatra igaz; mert ott ha tottinak nemtetszik valami, az egész csapat kiáll mögé; és ott mondhat edző, tulaj, bárki bármit, csillapítani le lehet, de elnyomni nem ( ott is a csapat dönt csak más formába):)
-
BillyCcurta
2012. 01. 23. 9:03
[108]
Ferguson csapata világverő? Az MU erősebb, mint a Barca? Basszus, milyen nap van ma? Nagyon sokat aludhattam, lehet hogy évekig feküdtem kómában?
-
mzsmnb
2012. 01. 23. 9:07
[109]
@aronba: az a 99% nem is olyan sok. ha belegondolsz, hogy hány alsóbb osztályú csapat létezik... amatőrök, meg minden...
ez a 99% kis túlzással még a magyar válogatottra is igaz. :-) -
Kékség
2012. 01. 23. 9:34
[110]
Ramos majd akkor szóljon vissza, ha kettővel több esze lesz, mint egy tyúknak, és majd ha kapásból nem lehet nála vagy 15 jobb hátvédet mondani. Iker kedvtelen, látszik, hogy húzza a száját, hagy menjen, lehet pótolni őt is. És ez remek alkalom volna, hogy 4-5-6 helyen valóban első vonalú labdarúgót igazoljanak. Szélső hátvédet, játékmestert, védekező középpályást. Mert a probléma az, hogy a Real kezdőjének a fele nem üti meg a kívánt szintet, egyszerűen felsőközép kategória Özil, Kedhira, Ramos, Pepe, Marcello, Coentrao, Albiol, Granero, ki ne tudna mindegyiknél a posztján vagy 10 különb klasszist mondani. Ez a csapat nem világszintű játékosokból áll, igen szép, hogy így hasítanak, de látható, hogy mire képesek egy komoly brigád ellen, oda már kevesek. Klasszisokat kellene venni, nem középszert.
-
spurs1978
2012. 01. 23. 9:34
[111]
Ez az egész egy kacsa! A tisztelt Nemzeti Sport szerkesztők kitalálnak mindent! Valamivel meg kell tölteni az egész oldalt, ha nem így csinálnák akkor egy árva cikk nem lenne és befuccsolna az egész oldal!!!!!!
-
Guardiola
2012. 01. 23. 10:33
[112]
@Devss: Az intelligenciád bámulatos! Mond csak,hogy jöttél rá,hogy légzéssel életben lehet maradni? Tipikus madridisták vagytok itt néhányan,mások háza táján keresni a baj forrását....tipikus! Fogadjátok el,hogy csak másodhegedűsök vagytok,még akkor is ha megnyeritek a Ligát. Senki nem fog titeket bajnoknak nevezni,mert az egész világ látja,hogy a Barca klasszisokkal jobb csapat. Ha a BL-ben alkottok,és úgy,hogy a Barca testén át,akkor fog csak elismerni titeket a világ,addig csak a Barca csicskái lesztek!
-
raja ram
2012. 01. 23. 10:37
[113]
capello jobb edző volt a realnál, mint mourinho. ezt most már látom, pedig mourinho a kedvenc edzőm. rossz nézni, hogy ez a kitűnő csapat remegő lábakkal áll ki a barca ellen, mert a taktika gúzsba köti őket. semmivel nem rosszabb focisták, mint a katalánok. menjenek ki és focizzanak, küzdjenek, mint a capello érában. legfeljebb kikapnak, de nem szégyenülnek meg, mint most már minden alkalommal.
-
Madridista
2012. 01. 23. 10:43
[114]
Ez tiszta rohej,tiszta csufsag:))az egesz Real Madrid egy nagy parodia lett 2003 ota:))Mourinho meg a nagy taktikai,a nagy otletei.ugyan mar nevetseges.Elnyomja a jatekosait a szereplesi maniajaval.Mindig nyilatkozik,okoskodik mert eddig mindig egy nagy csapathoz kerult,ezek kozzul is csak az Interrel tudod valami erdemlegeset,szora meltot elerni.Jelen helyzetben adott minden amit csak egy edzo kivanhat!a hasara ut,ramutat egy jatekosra es a vezetoseg le is igazolja neki.Na de hol az eredmeny?sehol!A Realnak minden meccset lehet kritizalni es nem rosszindulatbol hanem azert mert rosszul jatszik.A Mourihno csapat nem igazan jatszik igazi nagy csapatok ellen(meg a BL-ben sem kerult ossze komoly csapattal es ha osszekerul,kb el is verzik:)).Hogy ez a cikk kacsa e vagy nem?kitudja,de szerintem van valosag alapja.hiszen a jatekosokat nezve megertheto hogy nehezen turnek egy ido utan egy olyan embernek,aki mindig beszel a taktikarol,de meg is mindig a veresegbe vezeti a csapatot a legnagyobb rivalis ellen.Ertheto a jatekosok reakcioja egy olyan ember ellen aki soha nem focizot profikent,aki nem erzi azt hogy milyen egy meccs a palyan.Vannak dolgok amiket Mourihno nem tudhat a konyvekbol,es mashonnat sem.Hogy jo edzo az megkerdojelezhetetlen,de nem igazan a Realhoz valo.Masik dolog a Realnal a vezetoseg is egy rakas pojacabol al,legalabbis Florentino tevekenyseget teljesen eredmenytelennek es nevetsegesnek latom.Rossz lehet neki mindig veszteskent a tukorbe nezni:))ra adasul ugy hogy szinte egesz Europa elit futbalja rajta rohog:))errol ennyit.ezt totalis Real Madrid drukkerkent irtam le.lattam mar jo neheny Real Madridot,de ez az utobbi 10 ev a Real Madrid tortenelmenek legnagyobb egeseit tartalmazza:))
-
_Maxim
2012. 01. 23. 10:46
[115]
Én a szezon végén elköszönnék Josétól, mert akármekkora edzőguru, ez nem az ő világa. Ő a kemény futball híve, Anglia erre tökéletes, úgyis visszavágyik, a sajtó is csipázta anno a hülyeségeit. Ami az utódját illeti, én kipróbálnám Benitezt. Viccen kívül. Eleve madridi kötődésű, dolgozott is a klubnál, tudja hogyan kell spanyol bajnokságot, BL-t nyerni, a Barcát is győzte már le, és nem mellesleg tud viselkedni. (Tudom, h az Internél is pont Josét váltotta, majd fel is sült az olaszokkal, de az egy egészen más kávéház volt.)
-
TopGun
2012. 01. 23. 10:52
[116]
Azoknak üzenem, akik Pellegrinit vagy Juande Ramost fikázzák, hogy azért már ők is elértek egy-két dolgot. Pellegrini idején mikor volt olyan, hogy egy El Classicon 70-30 volt a labdabirtoklás a barcának? " meccset játszottak ellenük, és igaz hogy kikaptak, de rohadt kiegyenlített volt a játék. Szívesen megnéztem volna második évét is a reálnál. Arról nem is beszélve, hogy a Bl-ből Perez hülyesége miatt (és a rohadt nagy pechük miatt) estek ki, mert eladta Robbent és Sneijdert, akiket Pellegrini külön kérése ellenére adtak el. Juande Ramosról meg annyit, hogy átvett egy romokban lévő csapatot, és a 12 pont hátrányból 3-at csinált az El Classicoig. Tehát lehet egyik sem egy Mou, de nagyon jó edzők, és nincs bennük ez a folyamatos gyűlölködés.
-
TopGun
2012. 01. 23. 10:53
[117]
@_Maxim: Én Löw-öt hoznám a német válogatottól. Szerintem ő lenne a megfelelő utodja Mou-nak.
-
Tibiba
2012. 01. 23. 10:54
[118]
@kerticsap: de hát vele sem tudjátok legyőzni!
-
HalaRM
2012. 01. 23. 10:56
[119]
1. megy már megint az online szájkarate,hogy melyik a jobb csapat. gyökerek vagytok. tudomásul kéne venni,hogy most(még!) 5 pont a Real előnye a Bacával szemben...szóval szerintem nincs miről beszélni,de nem mehetünk el szó nélkül Barca Real elleni mérlegéről,ami hát.....egészen hihetetlen. viszont azt sem szabad elfelejteni,hogy valójában ekkora különbség nincs(!) a két klub között!
2. azért lehet valami valós ebben az úgymond "kacsában". a Bilbao elleni meccsen is látszott,mikor CR megkapta a sárgáját(jogosan!),hogy amikor elkezdett visszapofázni a bíróbak,akkor elsőnek Marci,majd Xabi lökött rajta,és az,ahogy CR Xabira nézett,az mindent elárult.
3. a sok elmebeteg,aki Casillast zavarná el,hát.....inkább nem írok nektek semmit,mert agyhalottakkal ugye nem is érdemes foglakozni. akinek most le kéne lépnie az pontosan Mourinho(és Pepe),mert képtelen megcsinálni azt,amiért Őt ide hozták,ez pedig nem más,mint megtörni a Barca hegemóniáját! láthatjuk,érezhetjük e nemes feladat eredményeit! nem ma kezdtem Realnak szurkolni,de ez már nekem is sok! soha nem szerettem Morinhot,de most egyenesen utálom! a sok hülye meg a csapat élő legendáját,a posztján a világ legjobbját kűldené el ezért a portugál szarháziért! azok a "madridisták",akik hasonlöképpen gondolják,azok szégyelhetik magukat,a többi meg csak spontán barom.emberileg Mou Casillas bokájáig sem ér fel. ha már ő kinyitja a száját,ott már tényleg baj van. egy két hülye kommentelő szerint le kéne cserélni a puffogókat,azt az 5-6-7 embert.nos igazából a puffogók száma inkább így nézhet ki,hogy 15-16-17! mert ha az a gyökér kommentelő jól értelmezi a hírt,akkor azt látná,hogy a baj abból fakad,hogy a portugálok klikkesednek,és Mou kivètelez velük! a csapatba van 4 portugál,de a közös nyelv miatt adjuk hozzá a 2 brazilt,akkor az 6 ugye? akkor a 23-as keretből vonjuk ki a 6-ot,az nálam 17. ebből szerintem minimum elégedettleb 12! hogy cseréhtnék le a keret felét,és legyünk őszinték,több kiváló játékos van abban a 17 főben,mint a 6-ban.
szal mi a gáz? (csak a hülyéktől kérdezem,és akinek nem inge,az ne vegye magàra!)
-
HalaRM
2012. 01. 23. 11:15
[120]
@Guardiola: megmondom őszintén,hogy a kommentedből kiindulva te sem vagy értelmesebb Devss-nél.....
ès ami az előbb kimardt,hogy vannak aki a Bilbao elleni 2 büntetőt emlegeti,azokna csak annyit,hogy mind a 2 jogos 11-es. nekem csak annyi bajom van velem,hogy mindíg CR lövi,így meg könnyü Messivel tartani lépést...ne 11-esekkel legyen már gólkirály! feltéve ha az lesz.
-
filez
2012. 01. 23. 11:18
[121]
@bagszi1: Nem megy a szekér?????:D:D:D:D
minden reggel felnézek erre a barca.hu ra röhögni egy jót.Úgy nyilatkoztok,mintha a real egy megye II es csapat lenne és azért,mert a barcelona most jobb...5-10 évente változnak a dolgok,most a barca a király.Ettől most a realt porig kell alázni?Azt hiszitek a barca örökké a király lesz?Volt,hogy az Ajax vagy pl az MU verhetetlen volt.->elmúlt... -
filez
2012. 01. 23. 11:24
[122]
@Tibiba: Nem a barcát nem lehet legyőzni.Szerintem nem is kéne meccset játszania a barcának,mert úgyis nyer.Szánalmasak vagytok.Mikor Villa megsérült,másnap azt nyilatkozták a barcánál,hogy a bl döntőben már játszhat.Honnan tudják,hogy ott lesznek??:D Ők kiemeltek vagy mi?? :D:D
-
filez
2012. 01. 23. 11:27
[123]
@BeeKay:
Real M < Barcelona < Man Utd < Real M < Barcelona... -
TornyiBbarnabasazzIsten
2012. 01. 23. 11:33
[124]
Kevés viccesebb dolog van, mint mikor műkatalán meg műspanyol magyar panelprolik osztják egymást.
-
filez
2012. 01. 23. 11:37
[125]
@TornyiBbarnabasazzIsten:
Panelproli ez kurva jó.Ezt a szöveget az évagyokazistenfasza.hu weboldalon olvatad?Sznob gyökér. -
pusztai_zseni
2012. 01. 23. 11:56
[126]
@Pedro_el_burro: szerintem ne próbáld meggyőzni, felszólítgatni, meg utolsó esélyt adni, egyszerűen csak tiltsd ki a francba.
Egyébként mennyire hiteles ez a Ramos-Mourinho párbaj?
-
jmisi01
2012. 01. 23. 11:59
[127]
Imádom a sok szakértő, zseni, divat- illetve ősszurkolókat, akik megmondják a másiknak a magukét, de ha odakerülnének, akkor összehúznák magukat,vagy befordulnának a sarokba!!!
Én legalább következetes logikai okfejtést végeztem, és mint real szurkoló, nem is értem,miért baj az, hogy a Barca-t jobbnak tartom?!
El kell fogadni, bele kell törődni... STB!!!!!Jelenleg mind a csapat, mind a szurkolóik ölik egymást... amíg ez nem változik,eélyünk sem lesz befogni a Barca-t!!!
-
Realistabaika
2012. 01. 23. 12:04
[128]
Ez a hír egyértelmű kacsa, amit a spanyol sportújságoktól már megszokhattunk. Minden lehetséges eszközzel próbálják a nekik nem tetsző személyt (jelen esetben Mourinho-t) kiutáltatni a csapatból több-kevesebb sikerrel, ugyanis Madridban nem lehet elég jónak lenni, elég egy hiba. A másik aki szerint a Real "szar" annak felhívnám a figyelmét valamire:
2009/10
38 - 31 - 3 - 4 102 lőtt gól, 96 pont
2010/11
38 - 29 - 5- 4 102 lőtt gól 92 pont
2011/12
19 - 16 - 1 - 2 67 lőtt gól eddigNa ez lenne egy szar csapat? Egész Európából nem lehetne összeválogatni egy csapatot amelyik meg tudná verni a két spanyol óriást!
Az meg más kérdés, hogy a világ legnagyobb pechjeként, még sajnos ettől az elképesztő eredménytől is van jobb.... -
Pedro_el_burro
2012. 01. 23. 12:13
[129]
@pusztai_zseni: A Marca címlapon hozta a sztorit, mi megírtuk elsőként itthon, hogy a lapnak kiszivárogtatott információk ezek. Lehet, nem minden így zajlott, de egy biztos, valami történt azon az edzés utáni megbeszélésen. Iker a tegnap esti meccs után nyilatkozott erről, azt mondta, nem fogja sem cáfolni, sem megerősíteni, amit az ominózus edzésen történt. A lap munkatársait kell megkérdezni mi, hogyan volt, ők írták meg". - sztem ez is árulkodó. Mou érthetetlenül magasan tartja a feszültséget. Mennek 5 ponttal, nyugi van, nem kell kapkodni, de a portugál érthetetlenül reagál minden botlásra, ami a Barcával kapcsolatos. Nem kellene. Még úgy is megnyerhetik a La Ligát, hogy 2x kikapnak Guardioláéktól. Csak az egója nem engedi, ami most az öltözői vádaskodások alapja. Pepe meg idióta, el kell határolódni, nem tette, de láss csodát, a hátvéd most hirtelen sérült lett....
-
_Kintaro_
2012. 01. 23. 12:21
[130]
@Pedro_el_burro: szerintem is nyugodtan tilthatod az ilyen zombikat, mint devss, meg birokcsapata, mindenfél "utolsó lehetőség" nélkül. Ilyenekre nincs itt szükség.
-
geldani
2012. 01. 23. 12:22
[131]
Sztm is van valami, nekem sokat mondott aza jelenet tegnap amikor Cr sárgát kapott Alonso arrébb tolta ő meg visszanézett mint egy pitbull... Van feszkó ami normális is, azér' lassan rendszer a vereség a barcától. José is érdekeseket lép néha, sztm aza kérdés hogyan teszik túl magukat ezen, mert ez a kupa elmegy lassan de blben is lehet még idén simán classicó :/
Sztm Ramos mostanában kiemelkedik a védelemben, nem hiszem h. ha valakinek fejmosás kell akkor az pont ő lenne...
Hala Madrid!!!!! -
rekkje
2012. 01. 23. 12:29
[132]
de uristen ti nyomoroncok...a barcát nem csak a real nem tudja elverni,hanem senki más...ugyan ilyen játékkal tudnak ellenük csak szerepelni,mivel ilyen jók.csak látszik,hogy fosnak kicsit a barcások a real ellen,mivel ők állnak a elgközelebb ahhoz,hogy föléjük nőljenek.
-
Realistabaika
2012. 01. 23. 12:34
[133]
Feszültség egyértelműen van, az tegnap is látszott, de szerintem egy kicsit túloznak. A CR-es jelenet elég érdekes volt én is meglepődtem, persze már én is unom a Barcát (hát még ők), de ezt a pályán méltósággal kell viselni, ami legnehezebben Pepének megy (aki mehet az édesanyja .......). Viszont a kupameccsen volt egy jelenet amikor Coentrao kicsit erősebben nyomta meg Messi fejét. Na előtte még az első félidőben egy Barca szöglet után kifelé fújt a bíró és a leeső labda alatt álló Coentrao nyugodtan várta, hogy a fejére essen, mire Messi ráugrott hogy elfejelje, sípszó után agresszíven, úgyhogy az a Coentrao durvaság az adok-kapok része volt. De Pepére nincs mentség.
-
pusztai_zseni
2012. 01. 23. 12:44
[134]
@Pedro_el_burro: Hm.. Ez érdekes. Mindenképpen történnie kellett akkor valaminek, ha nem cáfolták egyértelműen. Mondjuk el tudok képzelni hasonló szitut, de hát hallottunk már olyat is, hogy Ibra vascsővel akarta agyonverni Guardiolát, másnap meg kiderült, hogy csak arrébb lökött egy táskát.
-
geldani
2012. 01. 23. 12:44
[135]
Jaja Pepe az pszichikai eset :/ nem értem őt, pedig mikor a játékkal foglalkozik annyira nem is gázos a srác :Đ
@Guardiola: én úgy tudom ti vagytok az örök 2. :Đ Azt h. jelenleg a Barca a legjobb nem vitatom, emelt fővel kell tanulnunk veszíteni ettől még 1-2 Barcással elszállt a paci és könnyen lehet h. 2-3 szar év után fele ennyi szurkolótok lesz. Győzelmet nem kell magyarázni, aza szánalmas hogy néhány barcás idejön mégis sírni... nyertetek örüljetek együtt valahol. Van Barcás haverom, aki képes erre ti nem nagyon, nektek ennyi adatott... -
yayat24
2012. 01. 23. 13:12
[136]
miért lenne egy ilyen párbeszéd kacsa? egyébként iker nyilatkozta, hogy vannak problémák, tehát egészen biztosan nem alaptalan. a spanyol-portugál ellentét is eléggé érdekes. így szerintem nem lehet hosszú távon eredményesnek lenni. amíg megy szekér ezek a sérelmek nem biztos, hogy elő jönnek, de ha jön egy vereség elkezdődik az egymásra mutogatás, ahogyan a példa is mutatja. egyébként jo5é-ért állítólag tűzbe mennek a játékosai...szerintem meg fog bukni madridban és irány a pl.
-
nyulkolbi
2012. 01. 23. 13:51
[137]
alakul! már csak az kéne, hogy meg is verjék egymást, amilyen intelligensek! a szurkolóikról nem is beszélve... tisztelet a kivételnek, ha van?
-
kerticsap
2012. 01. 23. 14:05
[138]
@HalaRM: Ha rám gondoltál én utálom a barcát meg a realt is, ahogy a spanyol bajnokságot is, még ezredrofuló körül a valenciát szerettem még az aimaros korszakból, de nekem utána már bűzlik az egész liga.
Am aki még1x felhoz ilyet hogy casillas emberileg 1000x jobb mint mou meg hasonló faszságokat az temesse már el magát! Ki a jó istent érdekel ez egy futbalpályán????
Felhívnám figyelmed a hőn szeretett Balotelli-re, aki emberileg 0, nem tud 2 számot összeadni, szülőhazájában utálják, felgyújtja saját lakását, de ez senkit nem érdekel, amikor tud játszani a gömbölyűvel.
Senki nem mondta hogy konkrétan ikert kell elküldeni, de ha lenne egy kis ész ott a madridban (évek ota bizonyítják hogy nincs) akkor ramosékat ha nem hajlandók együttműködni akkor viszonlátásra. Munkahelyen is ,ha nem csinálod a feladatod akkor kirúgnak, nem a főnököt váltják le; ezt kéne már megérteni a fociba is, de ebből megint az lesz hogy mout küldik el, marad mindenki, jön vki gyökér helyére és madrid megint nemlesz sehol. -
keresztessybence
2012. 01. 23. 14:21
[139]
háp-háp-háp... K-A-CS-A kacsa kacsa kacsa kacsa kacsa kacsa kacsa kacsa kacsa kacsa kacsa kacsa kacsa kacsa kacsa :)))
-
ToZo
2012. 01. 23. 14:28
[140]
@kerticsap:
Te játszottál már komolyabb szinten?
Természetes a pár csere, mert meccs közbe derül ki ki milyen formában van. -
ToZo
2012. 01. 23. 14:32
[141]
@kerticsap:
Semmi közöm hozzá de ha meg nem szereted a spanyol focit miért itt osztod az észt, én pl. nem szeretem az angolt, de nem si megyek oda egy Messivel pedálózni...
Persze szíved jogod oda irogatni ahova akarsz, csak fura, hogy kijelneted utálod a spanyol focit aztán meg vagy 5-ször leírod hogy ki milyen hülye... -
ToZo
2012. 01. 23. 14:41
[142]
@keresztessybence:
Ha kacsa a Marca címlapját is hamisították, persze lehet attól kacsa de legalább nem NSO-s? -
Buffon89
2012. 01. 23. 14:44
[143]
Szerintem Mourinhonak távozni kéne. Nem szép az amit a Madriddal csinál. Én úgy látom hogy Mourinho-n kívül néhány játékost is el lehetne küldeni. Pepével kezdeném. Az amit csinál az nem futball pályára való, szégyent hoz a Madridra. Khedira, Carvalho nem Madrid szintű játékosok. Azt kéne csinálni mint a Barcának vagy a Juvénak. Sok fiatalt berakni, játszatni, jobban támogatni az utánpótlást. Pár éven belül ott lennének a toppon, de ehhez kell egy jó edző. Olyan Conte stílusú edző kéne oda, olyan aki ott focizott sokáig, ismeri a dörgést, tudja hogy mit kell képviselni, milyen klubot. Jelenleg a Barca a legjobb, attól függetlenül hogy le vannak 5 ponttal maradva. Ilyet hogy Casillas, Ramos vagy Mourinho között kéne választani akkor Casillas mellett döntenék, hogy ő maradjon és Mou távozzon. Ez olyan mintha a Juvéból Buffont vagy Del Pierot kéne elküldeni. Az igazi ikonokat meg kell becsülni és tisztelni.
Én Juventusnak szurkolok 15 éve és a Barcának 2006 óta. -
SirGalad
2012. 01. 23. 15:10
[144]
@kerticsap: Guardiola-val legyőznék :D
-
HalaRM
2012. 01. 23. 15:18
[145]
@kerticsap: hát haver....látszik,hogy te sem dolgoztál mèg sokat életedben! nem törvényszerü,hogy sikertelen munka után a kisfőnököt vagy munkást rúgják picsán.van olyan,mikor a vezetőséget váltják le,mert éppen szarul "sakkoznak". nekem már 10 bedolgozott évem van,dolgoztam már gyárban is,szal elhheted nekem,hogy hülyeséget beszélsz..de ha nekem nem hiszed el,akkor kérdezz meg valaki olyat az ismerőseid közül,aki már dolgozott valaha. hidd el,ugyan azt fogja mondani,mint èn.
-
nightshift
2012. 01. 23. 15:22
[146]
Mou elkövetett egy nagy hibát. összeszedett mohóságában (val jattot kap a játékosügynöktől) egy pár portugált a spanyol fővárosba (Contreao, Carvalho). ezek kissé utálják amúgy egymást pár száz éve (POR-ES). CR-el nem volt gond, hisz klasszis játékos, és egyedül lébecolt egy darabig, még Mou előtt. de a mostani brancs már reflexből is összetart, és nuku Csapat! bukta.
-
realfan91
2012. 01. 23. 15:24
[147]
Ez amúgy valszeg igaz, mert José meg Casillas nyilatkozatából úgy tűnik ki, h ez megtörtént...konrkétan egyik sem tagadta ezt.
-
nightshift
2012. 01. 23. 15:31
[148]
ha igaz, akkor amúgy nagy a baj, mert a lesimizett bajnokságért is keményen meg kellene dolgozni... elég némi dekoncentráció, és a Barca vérszemet kap, viszaelőz. a játékos szabotázsról nem is beszélve. (állt így sorfalat 1x a Barca már, az a hollandok elmeszelése volt, meg Rijkaardé).
-
nightshift
2012. 01. 23. 15:32
[149]
Rony kitúrása, bocs.
-
balint hunor
2012. 01. 23. 15:37
[150]
devss eletemben nem lattam meg ilyen kreten szopos kurvat mint te.mamu ti jebem.en barcafan vagyok de attol meg elismerem ha a real neha jobb.ez a kulonbseg kozted es koztem te -"-
-
viscaelbarca
2012. 01. 23. 15:45
[151]
Devvs te mennyire egy egyszerű ember vagy,félelmetes. Hozzászólásaidból tisztán olvasható,h te is mint sok hozzád hasonló primitív habzószájú madrid drukker (bocsánat a normális szurkolóktól,de egy olyan csapat minta real,nem érdemel meg ilyen devss féle degenerált "szócsöveket" akik csak szégyent hoznak a blancokra,mint állítólagos "legnagyobb" realosok),szóval érezzük a hozzászólásokból,h mennyire nem természetes dolog neked sem az elmúlt 3 év után,h vezet a madrid. Gyűlölködj csak,nevetgélj a géped előtt,érezd magad legnagyobb királynak,mutogasd a haveroknak mekkora "osztásokat" írtál,de nekünk csak olyan vagy mint a 4 éves kisgyerek, aki azt hiszi ha széttör 1 vázát vagy összesározza a nappalit majd jól kicseszik a szüleivel,mi meg mosolygunk rajtad és hagyjuk,h tovább erőlködj.
-
mindentvisszaR10
2012. 01. 23. 15:46
[152]
Bár ezt a Realt már nehéz lesz kihúzni az erkölcsi nihilből, de az első lépés a ficsúr eltávolítása kellene hogy legyen.
Bégessetek csak birkák: beeeeeeeeeeeee -
mindentvisszaR10
2012. 01. 23. 15:47
[153]
A tolmácsra gondolok.:)
-
xacsusz2
2012. 01. 23. 15:54
[154]
amikor mou összekülönbözött valdanóval, a főnököt küldték el, és nem a portugált, hoppá
-
viscaelbarca
2012. 01. 23. 15:55
[155]
Illetve még annyit,h kétség sem fér hozzá,h a madrid volt a 20. század csapata,de azért a barcelonának sem kell semmit se szégyellnie az elmúlt 40 évből. Márpedig nem igaz,h 3 éve kezdődött a csoda,utóbbi 10 évben azért világ élvonalában játszanak,igen,igaz,h 3 nőtték ki magukat a legjobbá és azóta is tart.
9 éve vagyok barca drukker,muringyó előtt a barca mellett a realt is kedveltem, Mou óta megdolgozott a világ ellenszenvéért a csapat keményen..... -
csavari
2012. 01. 23. 15:56
[156]
Már éppen ideje volna megröptetni ezt a beképzelt majmot! A nagy pofáján kivül semmi nincs! Ezt a kis gyengécske Barcától sorozatba kikapni olyan mintha egy kölyök csapattól kanának ki!
-
atis123juve
2012. 01. 23. 15:57
[157]
@kerticsap: Az a baj, hogy mindig könnyebb egy embert kicserélni, mint az összes többit. A munkahelyen sem az összes embert küldenék el, ha a főnöknek mindenkivel baja lenne... Plusz palotaforradalom törne ki, és jogosan, ha Ikert elküldenék, mert nem keveset köszönhet neki a Madrid. Mellesleg ez a Mou is csak a saját embereit favorizálja, a nyugdíjas patkány kárvályót úgy cipeli magával mint egy táskát.
-
atis123juve
2012. 01. 23. 15:59
[158]
@Devss: Te meleg vagy. A sok XD-ből azonnal látszik . Magára valamit is adó ember nem ír ilyet le, még ha úgy trollkodik is, mint te.
-
mindentvisszaR10
2012. 01. 23. 16:00
[159]
Az hát!
Egy tajgetosz pozitív, emós fartúró! -
atis123juve
2012. 01. 23. 16:06
[160]
Jah, hogy a témához is hozzászóljak. Pepe egy elmeroggyant. És igen ki kell állni egymás mellett, de a futballt ellenfelek játsszák és nem ellenségek. Pepét Overreemmel állítanám párba. Szóval a derék emberért álljon ki a csapat, de a patkányokat ne tűrje maga közt.
-
atis123juve
2012. 01. 23. 16:16
[161]
@HalaRM: Tökéletesen igazad van.
-
Realistabaika
2012. 01. 23. 16:24
[162]
Azért az erkölcsi nihill túlzás a Madridra, aki ezt mondja tuti, hogy Madrid bajnokit az El Clasicókon kívül nem látott. A "nagypofájú" Mourinho pedig elég eredményes edző ahhoz, hogy csak ennyit tudjon.
-
mig27
2012. 01. 23. 16:25
[163]
Emberek, valóban nagyobb most az esélye, hogy a Real nyeri a bajnokságot, de ha bármelyik Real drukker aki azt mondja, hogy az El Classico az nem számit annyira, hát az nem mondja komolyan v. nem Real drukker... jó, jó bajnokság és a BL, de az El Classicon legalább 1x évente győzni kell... és mivel ez évek óta nem megy, ezért frusztráltak a spanyol játékosaik... hiába az 5 pont előny... Mou éppen ezt nem tudja megoldanii, meggyőzni a játékosait, hogy ez csak 1 meccs volt és végén úgy is ti kapjátok a fényesebb érmet... Illetve tudná, ha visszavágón kiverik a Barcat a spanyol kupából, ha ez megvan akkor jó lesz nekik a vége. De ez csak fikció :)
-
delpiero
2012. 01. 23. 16:49
[164]
Haláli ez a Devss. Két dolog jut eszembe az ámokfutásáról: 1. A blog egyik embere ő, aki ekképp növeli az olvasottságot (bocs, ha nem így van) 2. Egy valódi kretén, aki kicsit sokat szteroidozik, és a 8 általánost is 16 évesen végezte el - kegyelemkettessel 3. Egy 50 kilós, pattanásos harminciksz éves nimand, aki évek óta egész nap csak egy nőt lát otthon - az anyját. Azt a szerencsétlent.
És lenne egy kérdésem: nincs itt egy valamirevaló moderátor, aki kiradírozná innen ezt a majmot? Vagy már megtörtént?
-
Realistabaika
2012. 01. 23. 16:52
[165]
mig27 abszolút egyetértek, a Clasicót meg kell nyerni az az értékmérő. Bár mostanában már nem olyan hangulatú, mint régen amikor tűkön ülve vártuk hónapról-hónapra (és NEM a durvaság miatt trollok!). Én csak akkor lennék elégedett, ha a visszavágót megnyerjük (még ha nem is jutunk tovább...) és a Barcelonai meccset is behozzuk és a bajnokság is meglesz. De ha ezek közül csak egy teljesül akkor kudarc a szezon részemről (megint...). Kivéve a BL, az mindenért kárpótolna:D
-
mig27
2012. 01. 23. 17:12
[166]
@Realistabaika: Barca drukkerként mondom, hogy ez igen! Én is pontosan így vagyok vele.... A hangulat pedig azért lohadhat, mert az utóbbi időben túl sok volt belőle... az olyan mint a bomba nővel... kell valami ami beborítja a megszokott dolgokat. Most nekünk megy / ment, de majd akkor nézzük meg egymást amikor ez változik, mert fog...
-
archie888
2012. 01. 23. 17:20
[167]
@Realistabaika: Minden szavad igaz!
-
Wello
2012. 01. 23. 17:37
[168]
hát ha a bajnokságot nem nyeri meg Mourinho, akkor valóban távozik, kirúgás útján
ami érdekes, hogy a játékosai mindenhol szerették, Porto, Chelsea, Inter, itt viszont már többször volt érezhető komoly ellentét, belső gondok
-
Gillette58
2012. 01. 23. 17:40
[169]
Gyerekek! Úgy gondolom,hogy a DEVSS dolgot rém egyszerűen meglehet oldani,nem kell tudomásul venni,hogy itt hinti az észt.Nem kell válaszolni az írásaira,majd önmagával beszélget.
-
janjanin
2012. 01. 23. 17:41
[170]
Az nso barca-s hadoszlopa érzi a csapatuk vesztét a Liga-ban, ezért mindent elkövet, hogy kavarja a fekáliát.
Nehéz elviselni, gondolom, hogy az a Real áll 5 pont előnnyel az élen, amelyiket szinte minden alkalommal elvernek az utóbbi időkben.
Mondjuk azokon a meccseken megérdemelten.
Viszont jobb lesz, ha szoktatják magukat a gondolathoz, hogy a liga bajnoka az idén minden valószínűség szerint nem a kedvenceik lesznek.
Tegnap még gyenge formában is gurítottak egy négyest a Bilbaónak.
Mi lesz, ha még menni is fog majd a játék.
Azért arra kérem ezeket az urakat, együtt a barca-sport-mlsz tv-s hittársaikkal együtt, hogy ne tegyenek kárt magukban és kezdjék el megemészteni a második helyet.
Tudom nehéz lesz elfogadni a világ legjobb csapatától és az univerzum legjobb játékosától, de ez van. -
viscaelbarca
2012. 01. 23. 17:56
[171]
janjanin: azért várjuk ki a végét,tavaly a barca kapott pár "ajándékot" a bíróktól,most a real élvezheti a gyenge játékvezetést,de nem hiszem,hogy ez kitart a szezon végéig. És a benzema eltört labdák sem fognak mindig bemenni és Croni sem fog mindig tizit kapni. Lesz még ott egy clasico és ahogy szegény madrid fejben jelenleg áll, valahol botlani fog ilyen játékkal.
-
viscaelbarca
2012. 01. 23. 18:03
[172]
meg azért aki követte a barca elvesztett pontjai azért 90% arról szóltak azok a meccsek,h a csapat ráült egy 1 gólos vezetésre,a másik csapat meg az utolsó 5 percben talált egy gólt,kézzel kikanalazta a labdát a gólvonalról,nem adtak meg tiziket,hadd ne soroljam.
Persze meg is érdemli egy ilyen szintű csapat,ha megelégszik 1 góllal.
DE a real szurkolók utóbbi meccsei viszont 40-50-60 percig arról szólnak,h lerágják a körmüket a drukkerek,h legalább az egyenlítő gól szülessen meg.Meg nem egyszer a bíró is kedvezően dönt(amiről persze nem a real tehet).
SUMMÁZVA NEM JELENTENÉM KI A BAJNOKSÁG FELÉNÉL,HOGY NYERT A REÁL..... -
Devss
2012. 01. 23. 18:07
[173]
aztakurva :D azért nem gondoltam volna, hogy ilyen sok gyökér barcás fog ráharapni a beszólásaimra, de hát a kis mimóza lelkületűek csakúgy mint a játékosaik egyből a pici szivükre veszik :D csak itt nem a bírónál reklamálnak hanem a cikk írónál, hogy tiltson ki xD
mu ha haaaaaaaaaaaaaaaa :D:D:D:Dmocskos barcaaaaaaaaaaa ;D
Hala Madrid! :D
-
delpiero
2012. 01. 23. 18:19
[174]
@Devss: Öreg, te egy igen komoly érv vagy az abortusz mellett. :P
-
kerticsap
2012. 01. 23. 18:20
[175]
Én vagyok a hülye hogy ide irogatok igazatok van. Am attól még hogy szar a spanyol foci és nem szeretem, nem azt jelenti hogy nem követem, megnézem az összes meccset amit a sport televíziónk ad. Am meg igen képzeld el dolgoztam és BAZDMEG ha nem teljesítesz vagy visszapofázol kirúgnak a gecibe, nemtudom te hol dolgoztál, rokonoknál havat lapátoltál max ha másképp gondolod.
ui: Még 1x elmondom remélem most sikerül feldolgozni mindenkinek az információt NEM KIKURT IKERT KELL EKLÜLDENI, hanem már kifejtettem kiket és hogy, akárhányszor nézem vissza mit írtam, sztem egyértelmű, ha neked nem, javaslom végezd el ismét a 8 általánost, nemszégyen tanulni, az a szégyen ha büszke vagy rá, hogy nemtudsz szartse
-
buddha
2012. 01. 23. 18:28
[176]
Ronaldót hozzuk el a Fradiba,Pepét a Zújpestbe,Mourinhot meg a Lokinak
-
delpiero
2012. 01. 23. 18:30
[177]
@Devss: Most komolyan kérdem, és komolyan válaszolj: te miért vagy ennyire EGYSZERŰ? Próbálj meg értelmes választ adni, ha lehet. Kösz!
-
Realistabaika
2012. 01. 23. 18:31
[178]
40-50-60 percig körmöt rágnak? Az utóbbi 2-3 évben meg sem rezzenek ha vezet az ellenfél a 1 vagy neadj isten 2-0-ra. Egyszerűen nincs jelentősége a vége úgyis fordítás. Ha az utóbbi években az összes meccset amin hátrányból fordított a Madrid 0 pontnak veszünk akkor erős középcsapat lenne a Real. A bíró tévedések oldalakon át való taglalásától meg megőrülök! Minek kell ezzel foglalkozni? Egyszer ide fúj egyszer oda, csak épp a vesztesnek mindig jobban fáj. De annyi szent hogy a bajnokság még nem dőlt el (bár reméljük...)
-
yayat24
2012. 01. 23. 18:35
[179]
azért nem semmi...19 fordulóval a vége előtt 5 pont előnynél már bajnokot avatni...5 pont még 5 fordulóval a vége előtt sem sok, nem hogy 19-cel. ráadásul még megy a real cumizni a camp nouba, szóval inkább csak 2, az az 5. na mindegy...
-
ezkiez
2012. 01. 23. 19:54
[180]
Egyébként mint keresnek itt a barkások ? Azt az 5 elveszett pontot máshol keressétek...
-
ezkiez
2012. 01. 23. 20:01
[181]
In:
David Villa Sánchez (€40m, Valencia)
Adriano Correia Claro (€9.5m, Sevilla)
Javier Alejandro Mascherano (€22m, Liverpool)
Maxwell Scherrer Cabelino Andrade (€4.5m, Inter Milan)
Zlatan Ibrahimovic ((€46m, Inter))
Keirrison de Souza Carneiro ((€14m, Palmeiras))
Daniel Alves da Silva (€32 mil, Sevilla)
Seydou Keita (€14 mil, Sevilla)
José Martín Cáceres (€16.5 mil, Villarreal)
José Manuel Pinto Colorado (€500k, Celta)
Aliaksandr Hleb (€15m, Arsenal)
... -
Malaga_fan
2012. 01. 23. 20:41
[182]
-
manzyka
2012. 01. 23. 22:01
[183]
@kerticsap: a képletedben csak annyi a hiba, hogy nem Mou a főnök...a főnököt Pereznek hívják. És a főnök nem fog egy percet sem gondolkodni azon, hogy két ikontól váljon meg, vagy a Mistertől. Mondom ezt úgy, hogy csippantom Mou-t és remélem minden a legnagyobb rendben lesz a csapat körül.
Hala Madrid! -
MLM_poharam
2012. 01. 24. 12:37
[184]
Ennyi a véleményem:
"Marca: Hagyjátok békén az öltözőt! Elég a manipulációból!" /Real Madrid ultrái/
-
Harrison
2012. 01. 27. 11:16
[185]
@kerticsap: kibaszptt nagy plusszegy
Szólj hozzá te is
A szövegben nem lehet HTML-t használni, a linkeket pedig automatikusan aláhúzzuk. Az email cím megadása kötelezõ, de az oldalon nem jelenik meg. Ha van felhasználóneved, itt bejelentkezhetsz.
Az IP címedet megjegyezzük, de ezt csak a komment spam jellegének vizsgálatához használjuk fel.
ez kacsának tűnik...